Lakásunk szakszerű alaprajza komplikáltnak tűnhet. Mégis fontos lenne megismerkednünk vele, hiszen kulcsinformációkat is tartalmazhat számunkra is.
Lássuk tehát, mi is pontosan az alaprajz, illetve miért tűnik bonyolultnak?

Alaprajz készítés is halad a korral, kézzel már nem rajzolnak hiteles alaprajzot
Fontos tudni, hogy egy szakszerűen elkészített alaprajz nem egyenlő azzal, amit az ingatlanhirdetésekben láthatunk. Ma már egy igényes alaprajz nem készül kézzel, csakis számítógéppel, illetve a kimondottan erre a célra vásárolt tervező programok segítségével.

Számítógépen készített alaprajzhoz rengetek információ kapcsolódik, amit sokszor csak a szakember lát át elsőre
Egy igazi alaprajz tehát mindenképpen több, és természetesen pontosabb, hitelesebb is, mint néhány perc alatt egy ceruzával felskiccelni a szobákat egymás mellé. Mivel azonban sajnos ehhez szokott a szemünk, ezért egy valódi alaprajz tényleg nehezen átláthatónak tűnhet elsőre.
Ennek oka pedig az, hogy az igazi alaprajzokat szakemberek készítették. Egy ilyen alaprajz ugyanis egyben tervrajz is, melyhez részletes tervdokumentáció is szokott társulni. Így tehát olyan műszaki és technológiai funkciók, illetve jellemzők is fel vannak tüntetve, amelyek elsősorban a szakemberek számára bírnak nagyobb értékkel. Az alaprajzról ők általában le tudják olvasni azon paraméterek többségét, amelyek alapján fel tudják építeni, avagy fel tudják újítani a lakást vagy házat.
Fontos még, hogyha régi házba költöztünk, amelynek már nem található meg az alaprajza, akkor utólag is lehetséges ilyen rajzot készíttetni. Ha értékbecslő járt a házban például hitelfelvétel miatt, ő is biztosan készített alaprajzot.
Érdemes tehát alaposan áttanulmányozni az alaprajzot, ha pedig nincsen, akkor készíttetni egyet, hiszen ezzel nagyban megkönnyíthetjük a felújítási illetve bővítési munkálatok gördülékeny menetét.
Képek forrása: pixabay.com