Várható drágulás az építőiparban 2018-ban?

2018 januárjában még nyilvánvalóan senki sem tudja hajszálpontosan megmondani, mekkora áremelkedés várható ebben az évben az építkezéseknél. Nem tudjuk, mekkora drágulást lehet majd elkönyvelni az alapanyagoknál, szolgáltatásoknál, készház áraknál, szakmunkáknál. Egyelőre csak találgatni tudunk, a pontos választ csak év végén kaphatjuk meg.

A trend mindenképpen az, hogy az építkezés árak egyre inkább mennek fölfelé. Azt látjuk, hogy egyre nehezebb olyan, jó szakembert találni, aki belátható időn belül el is tudja vállalni a munkát.

Egy komplex, egyszerre több különböző szakterületet igénylő feladat már csakis tökéletes, hajszálpontos szervezés esetén lehet sikeres. Ilyen például a fürdőszoba, amikor szoros egymásutánban lenne szükség többek között kőművesre, vízvezeték-, villany-, és fűtésszerelőre, — illetve, természetesen az építőanyagoknak is időben, megfelelő mennyiségben és minőségben a helyükön kell lenniük.

Annyi már biztos, hogy a nyugati, de főleg az észak-nyugati és pest megyei régiókban már hónapokra előre foglaltak a mesteremberek. A felújítások és építkezések időtartama így csúszhat. Ez a tény pedig biztosan nem fog árcsökkenést okozni a piacon, tehát a drágulás biztos.

Jó jel tehát, hogy az építőipari munkákra, illetve a mesteremberek munkáira egyre inkább növekvő kereslet mutatkozik, ez pedig az építkezés árakon is meglátszhat. Úgy néz ki, hogy az építőipar újra lendületbe jött, ez pedig mindenki számára örvendetes tény. Bár a fejlődés pontos ívét egyelőre nem tudjuk még kiszámítani, reményeink szerint a tendencia mindenképpen előremutató. Így bizakodva tekinthetünk a jövőbe.

 

Kép forrása: pixabay.com

Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük