Fürdőszoba trendek 2018-ra

Fürdőszobánk felújítása vagy új fürdőszoba építése előtt szívesen böngésszük át a legújabb trendeket a fürdőszoba berendezését illetően.

Lássuk tehát, milyen is egy divatos fürdőszoba 2018-ban!

Sokak nagy örömére szolgál az a trend, hogy lassan de biztosan, a fürdőszoba kezdi visszakapni a „szoba” jellegét, és immár nem egy kórházi műtőre, vagy egy üzemi konyhára emlékeztet. Egyre több fürdőszobában kapnak helyet „szobabútorok” is, akár szekrények, vagy egy fésülködőasztal – a rosszul sikerült smink lemosásáért többé nem kell helyiséget váltanunk.

Végre látszik, hogy a fürdőszoba is az otthonunk része

A hideg színek, illetve a sok fehér után 2018-ban már bátran választhatunk meleg színeket is a fürdőszobánk díszítéséhez! A bézs vagy krémszín mellett sokan bátorkodnak akár a barnát is bevállalni. A kiegészítők is lehetnek színesek, melyek feldobják a hangulatot, jókedvre derítik a fürdőszoba használóját.

Melegséget áraszt – nemcsak meleg víz formájában 🙂

2018 fürdőszobáit többnyire még mindig a hatalmas fürdőkád uralja – talán ez már sohasem fog változni? A kád fölött pedig nincsen feltétlenül csempe: vidékies hangulatú házakban akár az eredeti gerendákat is meghagyhatják burkolat nélkül – ezt azért családosoknak nem ajánlanánk, de kétségkívül, nem csak jól néz ki, de idő- és pénztárcakímélő megoldás is egyben.

A rusztikus tökéletesen megfér a modern mellett. Te bevállalnál ilyen fürdőszobát?

A kád fölé gyakran kerül ablak: úgy tűnik, egyre kevésbé vagyunk szégyellősek. Ha pedig nem ablak kerül a kád fölé, akkor akár olajfestménnyel is találkozhatunk itt, hiszen egy festmény valóban gyönyörködtet, és remélhetőleg jól bírja a párát is.

Sosem árt egy hangulatot feldobó színes kép a fürdőszobába

2018 fürdőszobái tehát kellemesek, hangulatosak és szemet gyönyörködtetőek lesznek. Válasszunk belőlük úgy, hogy ne csak az esztétikai élményre, hanem a használhatóságra is figyelünk!

Képek forrása: pixabay.com

Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük