Műhely szerszámok, amik sehonnan sem hiányozhatnak

A legtöbb emberrel előfordult már, hogy történt valami olyan otthon, amit bizony a műhelyben kellett megszerelni, hiszen minden apróságért nem hívunk mestert. Ha tehát végül úgy döntünk, hogy magunk fogunk bele a műveletbe, de még sosem csináltunk hasonlót előtte, akkor mindenképpen fontos, hogy először beszerezzük a legszükségesebb műhely szerszámokat.

Ebben a cikkben arról számolunk be, hogy melyek ezek az eszközök.

Nem a szerszám teszi az embert, de nélküle nincs mesteri munka

Azt szokták mondani, hogy sosem a szerszám tesz valaki mesteremberré, azonban az is köztudott, hogy egy megbízható és strapabíró eszköz nélkül lehetetlen megfelelő munkát végezni. Nem beszélve arról, hogy egy minőségi kellék jelentősen megkönnyíti a munkavégzést, hatással van a végeredményre, így nem szabad akármit levenni a boltok polcairól. Az egyik talán legfontosabb, hogy legyen otthon egy megbízható fűrész, hiszen ez is fontos eleme a műhelyfelszerelésnek. Nemcsak akkor van rá szükség, ha valaki asztalos, hiszen számos egyéb feladatnál hasznát tudjuk venni.

A fűrész a famegmunkálás egyik, ha nem a legfontosabb kelléke, így egyetlen műhelyből sem hiányozhat. A hagyományos kézi változatnak három típusa van, hiszen akad rókafark fűrész, amely egy igazán univerzálisan használható eszköz. Kiváló megoldás például táblák feldarabolásához, de remek választás keresztirányú és hosszirányú vágásokhoz is egyaránt. Másik fajta az illesztőfűrész, amit inkább már a finomabb feladatokhoz ajánlott használni, mint a gérvágóláda használata, valamint a bevert tipli levágása. A harmadik típus a lyukfűrész, ami nyílások és lyukak vágásához elengedhetetlen eszköz azok számára, akik gyakran dolgoznak fával, készítenek házilag bútorokat vagy egyéb tárgyakat. Persze választhatunk nagy teljesítményű elektromos fűrészt is, hiszen ez egy családi háznál szintén hasznos megoldást jelenthet az egyes kerti munkák elvégzéséhez.

Létra és fellépő

Szintén egy olyan kellékről van szó, ami nélkül képtelenség bármilyen munkát elvégezni otthon. A ház körül számos esetben jöhet jól, legyen szó kültérről vagy éppen beltérről. Nem feltétlenül kell azonnal ácsfeladatokra gondolni, hiszen sokszor már egy villanykörte becsavarásához is jó, ha van otthon egy magasító szerkezet. Egy jó minőségű fellépőt például csupán egyszer szükséges megvenni, hiszen hosszú évtizedekig hű társunk lehet a mindennapok során. Remek választás, ha valamit magasabb helyen kellene elérni, esetleg bútorokat felszerelni, képeket a falra tenni vagy éppen egy új polcot szeretnénk a konyhába. Ne felejtsük el, hogy egy létrára még festés esetén is nagy szükségünk lehet, főleg a plafon esetében.

Kalapács

Szintén polcok, képek felhelyezéséhez használandó szerszám a kalapács, ami aztán tényleg egy alapfelszerelés, főleg a műhelyben. Nehéz olyan ház körüli munkát találni, ahol ne kellene egy jó minőségű és erős kalapács. Ebből szintén három alapvető fajta létezik, hiszen akad lakatos kalapács, aminek a feje fémből van. Az egyik legsokoldalúbban használható kalapács, így ezt mindenképpen érdemes beszerezni otthonra. Másik változat a fakalapács, ami már inkább az asztalos feladatokhoz tud jól jönni. A gumikalapács felhasználási területe pedig szintén az asztalos ragasztási műveletek. Alkalmazásának nagy előnye, hogy finom éleket, érzékeny részeket sem tesz tönkre.

Fúró, mint alapvető műhely szerszám

Ki ne hallott volna már a kézi fúrókról, amelyek nélkül nincsen se bútor falhoz rögzítése, sem új polc felhelyezése, de még facsavarokat sem igazán tudunk a helyére tenni. A fúró tehát pont egy olyan kellék, ami senkinek az eszköztárából nem hiányozhat. Fontos azonban, hogy kifejezetten olyan szárat használjunk a munka során, ami az adott felülethez vagy anyaghoz igazodik. Vannak fához, fémhez, de még alumíniumhoz készült szárak is, így mielőtt belevágunk a munkába, ellenőrizzük le, hogy mi van éppen a fúróban.

Amennyiben még nem rendelkezünk fúróval, akkor mindenképpen érdemes először akkus fúró-csavarozót alkalmazni, hiszen ez egy igen sokoldalúan felhasználható változat, ami nemcsak fúrásnál, hanem csavarok behúzásánál is nagy segítség lehet.